Detox az ünnepek alatt és után – a máj regenerálása egyszerűen

Írta: bioextra |
Máj regenerálása egyszerűen az ünnepek alatt és után

Közeleg az év vége, s ezzel együtt az ünnepi időszak. Decemberben, a karácsonyi és a szilveszteri ünnepek során nem csak ajándékozni szeretünk nagyobb elánnal az évi többi időszakához képest, de mulatozni, jókat lakmározni és italozni is sokkal inkább vagyunk hajlamosak mértéktelenül a téli összejövetelek során. Persze van mit ünnepelnünk, újra időt töltünk rég nem látott szeretteinkkel, büszkén emlékszünk az óév sikereire, elsiratjuk annak kudarcait, megpihenhetünk az évi fáradalmak után. Testünk viszont nem áll meg, sőt, ilyenkor van csak igazán szükség emésztőrendszerünk olajozott munkájára!

Mutatunk pár tippet, hogyan élvezhetjük az ünnepi fogásokat szervezetünk védelme mellett!

máj

Hétköznapok néma hőse – a máj

A máj kitüntetett szerepet játszik a felvett táplálék feldolgozásában, hiszen szervezetünk legnagyobb mirigyeként helyt ad az anyagcserefolyamatok legtöbbjének. Az élő szervezetekben végbemenő anyagcsere során anyag-, energia- és információáramlás történik, melyet sok helyen idegen szóval metabolizmusként említenek. Ennek a biokémiai folyamatnak során az elfogyasztott tápanyagok alkotórészeikre bomlanak, tehát például a kenyérrel és tejföllel elfogyasztott töltött káposzta különböző fehérjékre, majd az azokat alkotó aminosavakra, emellett zsírsavakra és különféle szénhidrátokra bomlik, ugyanis így tudnak majd ezután felszívódni és a szervezet saját építőköveivé válni.

Az anyagcsere során a lebontó és a felépítő folyamatok egyensúlya szükséges az egészséges szervezet működéséhez.

Ha ez az egyensúly felborul, például ha egyes tápanyagokból túl nagy mennyiségben fogyasztunk, vagy másokból nem viszünk be eleget, különféle anyagcsere problémák alakulhatnak ki, amiket csak szigorú életmódbeli korlátozásokkal vagy gyógyszeres kezeléssel lehet eszközölni.

Kultúránkban a hétköznapok során is gyakori az alkoholos italok fogyasztása, ám az ünnepi időszakban általában azok is többet fogyasztanak, akikre ez kevésbé jellemző. Nem is gondolnánk, milyen komplex mechanizmusokkal dolgozik májunk azért, hogy le tudja bontani, és a szervezetből való kiürülését segítse az ünnepi pezsgőknek, a baráti koccintások során elfogyasztott tömény szeszeknek.

Egy-egy alkalommal fogyasztott nagyobb alkohol mennyiség persze nem jelenti, hogy búcsút inthetünk májunk egészséges működésének, de a rendszeres, hosszú távú alkohol fogyasztás akár visszafordíthatatlan következményekhez is vezethet.

Az alkohol ugyanis károsítja a májsejteket, és ezáltal az alkoholos zsírmáj kialakulásához vezethet, amiből később a májzsugorodás alakul ki.

Egy átlagos férfi napi 60 gramm (12 dl sör, 6 dl bor, 1,5 dl tömény ital), míg egy nő 20 gramm (4 dl sör, 2 dl bor, 0,5 dl tömény ital) tiszta alkohol napi szintű, éveken át tartó fogyasztása májkárosodáshoz vezet. A mérsékelt, és kizárólag ellenőrzött minőségű alkohol fogyasztásával csökkenthetjük az alkoholos zsírmáj kialakulásának kockázatát.

máj

A májban képződik az epe nevű emésztőnedv. Az epe felelős a az elfogyasztott zsírok emésztésének segítéséért azáltal, hogy közrefogja a zsírcseppeket, azokat kisebb egységekre alkotva, valamint a zsírbontó enzimeket is aktiválja.

Nem szabad elfeledkezni egyéb fontos szerepéről sem a májnak, ugyanis itt raktározódik a vas, az A-, a D- és a B12-vitamin is, a májban termelődnek egyes véralvadáshoz szükséges molekulák, és mindemellett részt vesz a hormonháztartás megfelelő működésében is.

A szervezet egészének egészsége szempontjából tehát elengedhetetlen, hogy vigyázzunk a májunk épségére, hiszen a méregtelenítő feladatain kívül számos más funkciójában is nélkülözhetetlen.

Mit is tehetünk annak érdekében, hogy ne terheljük túl emésztőrendszerünket a karácsonyi lakomák alkalmával?

Gyomrunkat jelentősen megkímélhetjük, ha az esti egyszeri bőséges vacsora helyett figyelünk arra, hogy napközben is rendszeresen fogyasszunk kisebb mennyiségű élelmiszert. Így elkerülhető, hogy az esti étkezés során farkas éhesen a szükségesnél sokkal többet együnk. A finom ünnepi fogások mellé érdemes friss zöldségeket, salátákat is fogyasztani, melyek rosttartalmuknak köszönhetően fokozzák a teltségérzetet, javítják az emésztést, és értékes vitaminokkal látják el szervezetünket.

Az alkoholos italok fogyasztása mellett ne feledkezzünk meg a tiszta víz fogyasztásáról sem. Napi 2 liter alkohol mentes folyadék elfogyasztása javasolt, legyen szó akár az átlagos hétköznapokról, akár szilveszter napjáról. Ez segít hidratáltan tartani szervezetünket, valamint az emésztésünknek is jót tesz. Továbbá segít kompenzálni az alkohol okozta dehidratációt, kevésbé fogjuk magunkat fejfájósnak érezni.

Ha tehetjük iktassunk be kímélő mozgásformákat is az ünnepléssel töltött napokba. Egy nagy séta szenteste kiváló választás lehet, ilyenkor gyönyörködhetünk a kivilágított házak pompájában vagy élvezhetjük a hóesést. Egyszerűbb tornagyakorlatokat is végezhetünk, vagy bizonyos társasjátékokat választhatunk, amik szintén mozgásra késztetik a résztvevőket. Ez segít a puffadás megelőzésében is. Az viszont fontos, hogy teli gyomorral már ne ugráljunk, ne végezzünk aktív sporttevékenységet.

máj

Természetes segítség az ünnepek alatt

Mindezeken felül a természet is segítségünkre lehet a sütemények és a sült húsok kavalkádjában. A máriatövis (Sylibum marianum) gyógynövény régóta ismert májregeneráló hatásáról. Ez a benne lévő hatóanyag komplexnek, a szilimarinnak köszönhető. Használata nemcsak az egészségmegőrzésben elterjedt, hanem fontos helye van a bizonyítékokon alapuló orvoslásban is. A növény érett termése az Európai Gyógyszerkönyvben is hivatalos növényi hatóanyagforrás. Különlegessége, hogy már azelőtt terápiás tulajdonságot tulajdonítottak neki, még mielőtt bekerülhetett volna az Európai Gyógyszerkönyvbe, ugyanis a középkorban már előszeretettel használták epebajok és sárgaság kezelésére. A XX. század közepén végzett farmakológiai vizsgálatoknak köszönhetően pedig végleg bebizonyosodott a növény epe- és májpanaszokat enyhítő hatása.

máj

De melyek is pontosan ezek a hatóanyagok és milyen hatásokkal bírnak?

  • Laboratóriumi- és állatkísérletes tesztek során a növényben található szilimarin kiemelkedő májkárosodás elleni és májregenerációt elősegítő hatást mutatott. Kísérletek igazolták azt, hogy az előzetesen adott szilimarin több ismert méreganyag, májkárosító gyógyszer és gombatoxin mérgező hatását gátolta, sőt, hatásos ellenszere volt a már kialakult mérgezéses állapotoknak is! A szilimarin tehát májvédő hatást mutat számos májkárosító anyaggal szemben.
  • Emellett laboratóriumi kísérletekkel kimutatták, hogy a szilimarin egyes komponensei gátolják az alkohol károsító hatását is.
  • A máriatövis, s így a szilimarin elsőként felismert jótékony hatását gombamérgezések kapcsán igazolták. A gyilkos galóca mérgezés ellenszere – mely hazánkban is gyakori a nem bevizsgált gombák fogyasztása miatt – nem más, mint a szilimarin. A szilimarin ezt a védelmező hatást úgy éri el, hogy gátolja a gombákban lévő méreganyagok a sejtekbe jutását.
  • Mindezeken túl a szilimarin serkenti a máj epetermelését, illetve stimulálja az epesók képződését.

MIT TUD MÉG A SZILIMARIN?

  • Jelentős antioxidáns hatással is bír, vagyis fokozott készséggel reagál a szabadgyökökkel szemben, melyek oxidatív károsodást okoznak a sejtmembránon, az enzimeken és a fehérjéken. Az alkohol okozta oxidációs folyamatokat is mérsékli, ezáltal csökken a máj károsodása.
  • Gyorsítja a májsejtek regenerációját, fokozza a fehérjék képződését. Ez a hatás a máj egészségének szempontjából sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint a mérgek elleni védelemé.
  • A szilimarin enyhíti a szervezetbe jutott mérgek által okozott károsodásokat, azok kiürülését is serkenti.
  • A szilimarin gyulladáscsökkentő hatással is bír, ennek a krónikus májgyulladás (hepatitis) enyhítésében van szerepe. Sőt, a vírusos eredetű májbetegségek kezelésében is hatékony lehet.

Mindezeket összegezve elmondható, hogy a szilimarin a hirtelen jelentkező és a hosszú ideje fennálló károsodások kivédésére és a már meglévő ártalmak enyhítésére egyaránt alkalmazható. A máriatövis készítmények a mai modern orvoslásban a toxikus májkárosodás, a krónikus hepatitis és a májcirrózis kiegészítő kezelésének nélkülözhetetlen eszközei. A hatásosságuk mellett kiemelten fontos, hogy alig tapasztalhatók mellékhatások szedésük során, így szedése rendkívül biztonságos.

Terhesek és szoptatós anyák is biztonsággal alkalmazhatják.

máj

Ezen kívül hogyan támogathatjuk májunk egészségét?

A máriatövisen, e közismert gyógynövényen kívül egyéb vitaminokkal is támogathatjuk májunk egészségét.

A kolint talán kevesen ismerik, viszont szintén fontos vegyület a máj egészségének szempontjából. A kolin szükséges a koleszterin májból történő eltávolításához. A kolin hiánya nagyon ritka, ám ha ez a hiány hosszú távon áll fenn, zsír és koleszterin halmozódik fel a májban, így kialakulhat a nem-alkoholos zsírmáj, s a betegség előrehaladását követően májcirrózishoz vezethet.

A kolin tehát szerepet játszik bizonyos májkárosodások megelőzésében. A máj is állít elő kolint, viszont nem akkora mennyiségben, ami fedezné a napi szükségletet, így azt külső forrásból is pótolnunk kell. A magas kolin tartalmú élelmiszerek közé tartoznak a vörös húsfélék, a hal, a csirke hús, a tojás és a tejtermékek, de a brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a káposzta is tartalmazza ezt az esszenciális mikrotápanyagot.

A máj egészségén kívül a kolin az agy és az idegrendszer épségének fenntartásában is nélkülözhetetlen.

máj

Az E-vitamin kiváló antioxidáns hatású vegyület. Az antioxidánsok védik a szervezetet az azt károsító szabad gyökökkel szemben. A szabad gyökök olyan molekulák, melyek szerkezetüknél fogva nagyon reakcióképesek, s így a szervezet sejtjeivel is könnyen reagálnak, abban károsodást okozva. Az antioxidánsok a szervezetünk sejtjei, enzimjei, fehérjéi helyett reagálnak a szabad gyökökkel, hiszen kémiai szerkezetüknél fogva nagyobb affinitást mutatnak a szabadgyökök felé.

Az E-vitamint táplálékunkból könnyen fedezhetjük. Az olajos magvak, a növényi olajok és a zöld leveles növények mind gazdag antioxidáns források.

Egyes kutatások alátámasztják, hogy a kolinhoz hasonlóan az E-vitamin is segíthet megelőzni a nem-alkoholos zsírmáj kialakulását.

máj

A máj védelméért az életmódbeli változtatásokon túl étrend-kiegészítőkkel is tehetünk. A Bioextra Silymarin komplex étrend-kiegészítő kapszula ebben lehet segítségünkre. Termékünk kapszulánként 280 mg máriatövis standardizált kivonatát tartalmazza, melyből 210 mg szilimarin. Ez a mennyiség az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által engedélyezett legmagasabb biztonsággal felhasználható szilimarin mennyiség étrend-kiegészítők esetén. A szilimarin mellett kolint és E-vitamint is tartalmaz, a máj komplex védelme érdekében.

Büszkeség, hogy termékünk éppen emiatt nyerte el a Májbetegekért Alapítvány támogatását is.

silymarin