Ásványi anyagok és növényi alapú készítmények
Mik az ásványi anyagok?
Az ásványi anyagok olyan szervetlen kémiai vegyületek, amelyek szintézisére nem vagyunk képesek, így kizárólag táplálékkal vagy ásványi anyag tartalmú készítmény révén juthatnak a szervezetünkbe. Mivel tulajdonképpen anyagcserénk minden fázisában, folyamatában szerephez jutnak, fontosak a szervezet optimális működése szempontjából, így kiemelten fontos az ásványi anyagok bevitele.
Az ásványi anyagok napi szükséglete: makro- és mikroelemek
Az emberi szervezet jelentős részét, körülbelül 5 százalékát alkotják az ásványi anyagok, amelyeket két csoportra osztunk aszerint, hogy mekkora mennyiségben van szüksége rá szervezetünknek.
A makroelemek azok az ásványi anyagok, amelyekből naponta legalább 100 milligramm a javasolt napi bevitel egy felnőtt ember számára. A mikroelemek pedig azok, amelyekből naponta néhány milligrammra vagy még annál is kevesebbre lehet szükségünk.
Ezért fontos az ásványi anyagok pótlása
Az ásványi anyag hiány első jelei többnyire olyan általános tünetek, mint a gyengeség, fáradtság, koncentrációs zavar és a teljesítőképesség csökkenése. A kezdetben ártalmatlannak tűnő hiány tünetek hosszabb idő elteltével súlyosbodhatnak, amelyek megnehezíthetik a mindennapi életet.
A legfontosabb ásványi anyagok étrend -kiegészítő segítségével pótolhatók, ám ez nem helyettesíti a helyes, kiegyensúlyozott táplálkozást, amely többek között az ásványi anyagok és nyomelemek napi beviteléről gondoskodik.
Az ásványi anyagok szerepe a szervezet működésében
Az egyes szöveteknek és funkcióiknak eltérőek az ásványi anyag igényük. Az ásványi anyagok a sejt felépítésén kívül az enzimek működésében, az ideg- és izom ingerlékenység, illetve ingerátvitel folyamatában is nagy szerepet játszanak, de a legtöbb ásványi anyag és nyomelem részt vesz a szervezet só-vízháztartás, sav-bázis egyensúly fenntartásában, és a vérképzésben is.
Növényi alapú készítmények: ásványi anyagok és vitaminok pótlása természetesen
A vitaminok és ásványi anyagok szedése mellett próbálja ki a növényi alapú étrend-kiegészítőket is!
Növényi alapú étrend-kiegészítők olyan készítmények, amelyek hatóanyagként kizárólag egy vagy több növényi anyagot, illetve növényi készítményt vagy ezek kombinációját tartalmazzák. A gyógynövények hatóanyagai számos formában előfordulhatnak a különböző készítményekben, készülhetnek a növény egyes részeinek direkt felhasználásával, a növényből kivonat készítésével vagy a konkrét hatóanyag izolálását követően a tiszta hatóanyagból.
Gyógynövények: az emberi szervezet védelmezői
Az emberiség évszázadok óta alkalmaz gyógynövényeket és belőlük előállított különböző készítményeket betegségek kiegészítő kezelésére, illetve a betegségek tüneteinek enyhítésére.
Az enyhe és közepesen súlyos lefolyású betegségek esetén alternatívát jelenthetnek a szintetikus gyógyszerek mellett. A növényi alapú étrend-kiegészítő készítmények különösen jól tolerálhatók és nem, vagy csak kevés mellékhatással rendelkeznek a kémiai eredetű gyógyszerekhez viszonyítva.
Azonban rájuk is vonatkozik a szabály, hogy alkalmazásuk csakis előírás szerint történhet, az egyéni érzékenységet és az esetlegesen rendszeresen szedett gyógyszereket figyelembe véve, és a kezelőorvossal egyeztetve.
Mind a(z) 16 találat megjelenítve
-
Akció!
Bioextra Silymarin Komplex étrend-kiegészítő kapszula
5780 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Ferrovit étrend-kiegészítő kapszula
1620 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Ferrovit étrend-kiegészítő kapszula 60 db
2540 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Silymarin étrend-kiegészítő kapszula 30 db
2720 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Silymarin étrend-kiegészítő kapszula 60 db
4930 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Grapefruit mag kivonat étrend-kiegészítő csepp 30ml
1700 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Grapefruit mag kivonat étrend-kiegészítő kapszula 60db
2290 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra EPOVIT Ligetszépe olaj csepp 30ml
2800 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra EPOVIT Ligetszépe étrend-kiegészítő kapszula 60 db
3390 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra EPOVIT Plusz étrend-kiegészítő kapszula ligetszépe olajjal és halolajjal 60 db
3990 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Ginseng Extraktum étrend-kiegészítő csepp 50ml
1590 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Aktív Ginseng étrend-kiegészítő kapszula 30 db
1520 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Ferrovit Infant speciális gyógyászati célra szánt élelmiszer, csecsemők vashiányos állapota esetén 120 ml
2340 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra Ginseng Hajcsepp 50ml
1310 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra 100% Fokhagyma étrend-kiegészítő kapszula 100 db
2890 Ft Kosárba teszem -
Akció!
Bioextra 100% Fokhagyma étrend-kiegészítő kapszula 60db
2080 Ft Kosárba teszem